skip to Main Content
Marketing Diamond Díjat Kapott A „Vedd A Hazait – Védd A Hazait” Kampányunk!

Marketing Diamond díjat kapott a „Vedd a hazait – Védd a hazait” kampányunk!

A Magyar Marketing Szövetség szervezésében zajló, főként az alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó versenyre idén rekord számú jelentkező, 125 benyújtott pályázat érkezett a meghirdetett 11 versenykategóriában. 

A verseny zsűrijében a hazai marketingszakma fontos szereplői kaptak helyet. A testület döntése nyomán a fődíjak és a különdíjak mellett „marketing gyémántokkal” díjazták az előzetesen megadott értékelési szempontoknak megfelelő pályázatokat. A gyémánttal elismert megbízók és ügynökségek emellett felkerülnek a Magyar Marketing Szövetség Diamond List szakmai felsorolására is.   

„A Magyar Termék Nonprofit Kft. számára nagyon pozitív szakmai megerősítés ez a díj, hiszen bizonyítja, hogy tavaly márciusban jókor és jól reagáltunk a kialakult vírushelyzetre, a Vedd a hazait – Védd a hazait! kampányunk az elmúlt egy év alatt igazi mozgalommá nőtte ki magát. Köszönjük ügynökségünknek a KNK-nak a remek ötletet és bízunk benne, hogy az eddigi 5 év után további sok termékeny évünk lesz együtt!” – mondta a díj kapcsán Benedek Eszter, a megbízó Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A díjátadóra ezúttal a járványügyi intézkedések miatt szigorúan zárt körben került sor, de a kameráknak köszönhetően a számunkra legfontosabb pillanatokat meg tudjuk osztani.

Köszönjük a lehetőséget ügyfelünknek, a Magyar Termék Nonprofit Kft-nek! 

Back To Top